Volvo High Tech Regatta 2018. július 14-15. Alsóörs – Balatonfenyves

Team Black Jack > Hírek > Volvo High Tech Regatta 2018. július 14-15. Alsóörs – Balatonfenyves

Volvo High Tech Regatta 2018. július 14-15. Alsóörs – Balatonfenyves

Bátran kijelenthetjük, a legjobban ezt a versenyt vártuk. Fantasztikus rendezés, ideális körülmények, a túra és pályaverseny remek kombinációja úgy, hogy szinte minden többtestű rohanógép részt vesz rajta. Már ez a körülmény is vonzóvá tette számunkra, amit csak tetézett az összetett győzelem elhódítása. Erről így számolt be a média.

Július 14-re az időjárás előrejelzés meleget és gyenge északnyugati szelet ígért. Az első katamarán pályafutam rajtját 10 órára tervezte a rendezőség, ekkor viszont még 6 csomó körüli délkeleti fújt, ebben gyülekezett a Volvo High Tech Regatta mezőnye az Alsóörs előtti vizeken. 10 órakor sikerült is elindítani az első rajteljárást, azonban a futam közben a szél elfordult és megállt, így a Böröcz Bence versenyrendező kénytelen volt érvényteleníteni a futamot, amiben a Black Jack csapata vezetett.

Rövid várakozás után szerencsére hamar megérkezett a várt északnyugati szél, és egy új pálya kijelölését követően elindulhatott az első, érvényes pályafutam. 10-12 csomó körüli északnyugati szélben a Team Black Jack csapata rajtolt a legjobban, de a krajcbóját már az Opel Fifty-Fifty vette elsőnek, akik ezután meg is őrizték győztes pozíciójukat. Mögöttük második helyen az MKB Extreme Sailing Team futott be repülő AC45 hajójukon – számukra pont ideális volt ez a szélerősség -, majd a Team Black Jack a pályaversenyekben különösen tapasztalt német sztárvitorlázó, Roland Gäbler vezetésével.

Az idő előrehaladta miatt a második szombatra tervezett pályafutamot elhalasztották vasárnapra, és 12:40-kor ellőték a katamaránok és liberák túrafutamát is, amiből a Team Black Jack jött ki a legjobban. Azonban az élénkülő szél az MKB Extreme Sailing Teamnek kedvezett, aki hamar átvette a vezetést és a Tihanyi csőig meg is őrizte. Üldözői, elsősorban a Black Jack, a The RED/Team Quantum Hungary és a PreVital igyekeztek tartani vele a lépést, de végül a szerencse az üldözők mellé állt: a csőben leállt a szél, és szinte a teljes mezőnyt beérte az éllovasokat. A kérdés az volt, milyen szél vár rájuk a Nyugati-medencében…

A Révfülöp és Badacsony előtt elhelyezett biztonsági kapuk miatt mindenképp az északi part felé kellett orientálódnia a hajóknak, de a Fifty-Fifty és az RSM2 így is inkább dél felé indult. Nem is tették rosszul: bár a PreVital szépen haladt az északi parton, időnként neki is leállt a szél, az MKB Extreme Sailing Team repülő katamaránjának pedig végképp nem volt elég ez a gyengülés a szárnyaláshoz, ahogy a többi katamarán is sokat lassult. Az Opel Fifty-Fiftynek viszont sikerült jól taktikáznia: a révfülöpi kaput ők vették először, szorosan a nyomukban a PreVital, majd kissé lemaradva mögöttük egy kupacban a következő 6 hajó. Igazi mentális küzdelem volt ez, észrevenni és kihasználni minden szélcsíkot…

Az idegőrlő, gyenge pöfföket vadászó versenyben végül a tizenháromszoros Kékszalag győztes Litkey Farkas lépte át a célvonalat, aki már sokszor bizonyította, hogy kötélből vannak az idegei. Második helyen, az utolsó pár száz méteren megelőzve az Opel Fifty-Fiftyt a Team Black Jack futott be. ű

Tíz perccel a 7 órás befutási limit előtt még sikerült célba érnie a THE RED / Team Quantum Hungary csapatának, az IRF Ventilo 28-nak, a Sailing Team RSM Hungarynek és 4 perccel 7 előtt az MKB Extreme Sailing Teamnek is! Igazi embert próbáló nap volt ez minden csapat számára, hiszen egyszerre kellett megküzdeniük egymással és az időjárás szeszélyeivel. A Prevital Sailing Teamnek azonban a befutó után technikai problémája akadt így azonnal el kellett indulniuk vontával Balatonkenesére. A szabályok értelmében annak a csapatnak a helyezése érvényes, aki a futamok díjátadóján is jelen van, így a Litkey csapat végül nem vehette át a győztesnek járó arany érmet. Ennek megfelelően a Team Black Jack  lépett a dobogó legfelső fokára, ezüstérmet szerzett az Opel Fifty-Fifty, a bronz pedig a The RED/Team Quantum Hungary-hez került.

Vasárnap reggel kellemes, északias szél fogadta a versenyzőket. A pörgős, 40 perces futamok ismét rengeteg kiélezett versenyhelyzetet tartogattak a csapatoknak, amiből összetettben végül a Team Black Jack került ki győztesen. „Minden futam újabb kihívást tartogatott számunkra, nagyon boldogok vagyunk az eredményünkkel. Csodálatos volt ez a verseny, és figyelemreméltó a kezdeményezés, hogy kifejezetten innovatív hajók számára rendezik, öröm volt itt lenni!” – nyilatkozta Roland Gäbler négyszeres olimpikon, tízszeres világbajnok katamarán vitorlázó, aki a Team Black Jack kormányát fogta. Összetettben második helyen az Opel Fifty-Fifty végzett, harmadik lett az MKB Extreme Sailing Team.

A hajózó személyzet:

  • Roland Gaebler
  • Litkey Balmaz
  • Tisóczki Ferenc
  • Scharf Máté
  • Munka Márton

A motoros legénysége:

  • Nagy Rozsda Attila

 

2018-07-15
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2019
exibio webdesign