Az első győzelem – Tolnay Kálmán László Emlékverseny 2018. május 5

Team Black Jack > Hírek > Az első győzelem – Tolnay Kálmán László Emlékverseny 2018. május 5

Az első győzelem – Tolnay Kálmán László Emlékverseny 2018. május 5

Idén hetedik alkalommal rajtolt el a Balatonfüredi Yacht Club hagyományos túraversenye, a Tolnay Kálmán László Emlékverseny. A verseny a BYC örökös tagja, a kétszeres olimpikon Tolnay Kálmán László előtt tiszteleg, aki 1965-ben a Balaton Kékszalagját is elnyerte. Ez a verseny lett a Black Jack csapat idei első győzelme.

A versenyt megelőző pénteken már kellő izgatottsággal daruztuk le Fekete Szerelmünket az új alsóörsi bázisunkról. Másnap, szombaton remek vitorlázó körülmények között, ám némi késedelemmel hagytuk el a partot.

Most már beismerhetjük, nagyon szezon eleji hangulatban voltunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint néhány alkatrész kifelejtése a hajózó csomagból. Egy hiányzó csörlő kar még nem a világ, de a code 0 már olyan tétel, aminek a konténerben felejtéséért komoly nasi elvonás jár. Mindezt tetézte a motorvezetőnk dilemmája. Nehezére esett a drón és a Black Jack közötti választás, minek eredményeként messze a legtöbbet hajózó egység lettünk, viszont erről szuper képek és felvételek készültek.

Nos, nem tetézem, óra és nem megfelelő rádió okán a rajtot is lekéstük, de ezt sebességgel hamar kompenzáltuk. Az első palóznaki jelet kissé pöffös szélben, de vezető helyen értük el, nyomunkban a foiler szettel felszerelt ventilo 28 vitorlázott. Ezt követően Siófok felé vettük volna az irányt, ha tudjuk a pontos szöget. Ám ahogy az már velünk lenni szokott, az adrenalin átvette az irányítást a kormánynál, és a genakkeres száguldást követően jóval a jel alatt értük el a déli partot. Némi cirkálást követően a Ventilo társaságában vettük a jelet, majd újra indult a verseny az élen a két katamarán között.
A füredi irányt nem tévesztettük és az egyre frissebb északkeleti szélben hamar elértük a BYC előtti jelez.

Némi bénázás és tanácstalanság után kitekertük a genakkert és újfent bőszeles vágatással közelítettük meg a félsziget vonzáskörzetét. Ugye nem árulok el meglepetést, ismét túlhaladtuk az ideális íven, de megérte, remek tavaszi suhanás volt. Véve az utolsó pályajelet is, megcéloztuk Igali Csilla főrendezőt az Aranycsillag fedélzetén, és egy takkos haladást követően egy lábon haladtunk át a célvonalon.

A kaland itt még nem ért véget, hiszen Józsa Márton és a Pauger 50 csapata hazakísért minket Alsóörse. Mielőtt leszereltünk volna, sikerült a fock csigát is sikerült tönkre tenni, így ismét akadt teendő a partra is.

A hajózó személyzet:

  • Nagy R Attila
  • Scharf Máté
  • Litkey Balmaz
  • Munka Márton
  • Jankovics Gábor

A Black Jack motorosban Márton Zsombor vigyázott ránk, nagyon köszönjük.

2018-05-09
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2019
exibio webdesign