Szüreti regatta – Apuu, én nem ilyen kormányra vágytam

Team Black Jack > Hírek > Szüreti regatta – Apuu, én nem ilyen kormányra vágytam

Szüreti regatta – Apuu, én nem ilyen kormányra vágytam

Mielőtt bárki félreértene, nem aktuális politikai nézeteimnek adok hangot. Csak egy remek versenyen az idén balszerencsés kormányunk ismét meggátolt minket a táv teljesítésében. És ráadásul Füreden a búvárszivattyú is előkerült.

A Szüreti Regatta – Hegyi Dénes emlékverseny – a kedvenc regattáink közé sorolható. Az Alsóörs – Badacsony útvonal, a szombat esti bulival kombinált helyi alvás, a vasárnapi hazavitorlázás már magában garantálja a népszerű Pünkösdi Regatták hangulatát. Arról nem is beszélve, hogy Csilla Mama remek szervezésében zajló kihívásra a 2014-es címvédőként érkeztünk.

Péntek éjjel komoly front kísérte álmainkat, így szombat reggel kissé nyugtalanul fürkésztük az időjárás lehetőségeit. Erős, olykor viharos északi szelet jósoltak, ami ugye nem a lételeme a Black Jack gyenge szeles fekete szerelmünknek. Ám a pazar fényekkel ránk virradt reggelen kimentünk motorossal szelet mérni, és a keleti medence járhatónak bizonyult. Ennek megfelelően 9-re ott voltunk Alsóörsön a rajtvonalon.

A katamarán tesók közül a GC 32 és a Nacra 20 is tiszteletét tette, ami egyértelműen annak szólt, ők bíz friss szélre készülnek. Igen ám, de a majd egy kilométeres rajtvonalon alig lengedezett a reggeli keleti szellő. Ez nekünk eleve kedvezett, amit még sikerrel tetézett a déli parthoz közelebbi rajtunk. Így, bár a kezdetek utáni limánykodás komoly szenvedéssel járt, a csőbe érve több, mint fél kilométer előnyt sikerült szereznünk, és vigyorogva vágtattunk az élen. Mint utóbb kiderült kellett is az az előny nekünk.

Tihany takarásából kikerülve ugyanis az időjárás jósok minden mondata teljesült, és szép fokozatosan erősödött meg a most már északról jövő szél. Kezdetben a genakker, majd a code0 került le a Black Jakc árbocáról, míg végül az egyetlen reffelési lehetőséget is igénybe vettük a nagyvitorlán. A közel 20 csomós szélben ez sajnos nem ment olyan könnyen, és három alkalommal ránk esett a csökkentett felületű cucc. Nem volt mit tenni, megpróbáltunk negyedszerre is reffelni, közben persze az RSM DTM csak csökkentette a közöttünk levő távolságot. Mire kész lettünk, a szél is elérte a majd húsz csomót és a GC 32 alattunk nekiállt szárnyalni. Ezzel a maradék hátrányát is lefaragta, azzal a szerencsés kiegészítéssel, hogy bár roppant sebesen ment, de a déli partra. A kapu pedig ugye északon volt. Amikor tehát vágtatott távolodott, amikor velünk irányt ment, akkor viszont lassabb volt, mint mi.

Na, ezt a játékot űztük kedvenc edzőpartnerünkkel, mikor a carbon szálak recsegése rántotta össze gyomrunkat és persze a szemöldökünket. Sajnos már ismerős hangzás volt ez, hiszen pont a Pünkösdi Regattán a lázadó halak miatt elvesztettük az egyik kormányt, így most is egyből a vérszomjas és bosszúálló pikkelyesekre tudtam gondolni. Meg persze a kiülő keretre, amin az egész banda lógott ezerrel a vágtatás közben.

Ennek ellenére mentünk tovább – ugye elragadott minket a sebesség és a versenyláz. Ám Zánka magasságában, közel másfél órás versenyzést követően olyat reccsent alattunk a bárka, ami több volt, mint figyelmeztető jel. Vészfékezés projekt lépett életbe, és esés nélkül sikerült megúszni a produkciót. Sajnos a szélfelőli oldal kormányverete megadta magát, és ahol megsebesült, ott bizony ment is befelé a víz a testbe, ahogy csak bírt. Szomorú dolog az élről kiállni, de félő volt, hogy süllyedés lesz a kaland vége, még ha egy kormánnyal erőlködünk is tovább. Így vontára kötöttünk – és ahogy a Pünkösdi Regattán is tettük- ismét a mezőnnyel szemben haladva kötélen tértünk vissza az anyakikötőbe.

Ákos a Hajógyári Kikötő kiváló darus munkatársa segítségével kidaruzás előtt még a búvárszivattyút is bevetettük a nem oda való víz eltávolítás érdekében. Hogy én ezt a helyzetet mennyire nem szeretem, azt szavakkal nem is lehet elmondani. Partot érve a Flaar munkatársait is bevontuk a szemlébe, akik felállították a diagnózist. Ezzel nem versenyzünk vasárnap, az biztos.

Nem volt mit tenni, a Black Jack a mesterek kezébe került, míg mi autóval csatlakoztunk az esti badacsonyi forgataghoz. Csilla Mama nevelő elemekkel tarkított díjkiosztóján mosolyogva vettünk részt, és persze a hagyományoknak megfelelően büszkén hoztuk el az előző évi trófeákat.

Remélem, idén ennyi elég is lesz a bosszankodásból. Amennyire szerencsés és sikeres volt 2014, az idén annyira ránk jár a rúd. Na, de egyszer minden sorozatnak vége szakad!

Szöveg: Rozsda
Foto: Bogdán Hanna Csilla

További képek a galériában!

2015-09-22
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2017
exibio webdesign