Szezonkezdés

Team Black Jack > Hírek > Szezonkezdés

Szezonkezdés

Ha hétvége, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor hajó, víz, és persze szél. Na, ez utóbbiból kijutott bőven. Az alábbi beszámolónkban is főleg a szél lesz a főszereplő.
Aki a legutóbbi hétvégén a vitorlása közelébe jutott, kétszer is meggondolta, mit is csináljon: visszabújjon a szélvédett kuckójába, például egy meghitt kávézóba, vagy ráhúzzon a kikötő köteleire. Minket mégsem ilyen fából faragtak – reméljük. Csapatunk már tavaly elhatározta, hogy idén közel 100 napot szeretne vízen tölteni, főleg a vitorlázással. Ennek érdekében a hajózó létszámot megnöveltük 3 fővel. (Nem árulok el titkot azzal, hogy a Katamarán Sulit is azzal a céllal hoztuk létre, hogy kineveljük a jövő nemzedék katamarán vitorlázóit, és onnan, szükség esetén válogassunk a tehetséges fiatalok közül.)
Bevált szokás nálunk, hogy tiszteletet mutatva a sportágnak és a biztonságnak, a tavaszt az alsóörsi Cat-Rec-ben kezdjük, a kishajós tudásunkat felfrissítve. Ellátogattunk tehát Bakonyi Józsihoz, a kiváló katamarán oktatóhoz, hogy átvegyük újra a leckét. No és persze az újonnan érkező csapattagok is elsajátítsák a kishajós katamaránozás alapvető szabályait. Csak pár példát említek:
– kötelező és ajánlott felszerelések, egyéni védőeszközök használata.
o Mentőmellény
o Bukósisak
o Mobiltelefon vízhatlan tokban
o Meleg vízi ruházat
o Szükség esetén gerincvédő
o stb
– hajófelszerelés
o Vitorlák
o Kötélzet
o Evező
o Hajó alapvető állapota
o stb
– manőverezés
o Szél ellenében
o Hátszélben
o Erős vagy gyengeszélben
o stb
– Borulás és mentés
o Elmélete
o Gyakorlása!
o stb

Mint látható, téma van bőven. A reggeli eligazításnak és a menetrendnek megfelelően haladtunk az oktatással, mikor szinte egyszerre konstatáltuk, hogy szélárnyékban ücsörögve is huzatosabb az idő a tervezettnél. Csak úgy röpködnek a kerti székek derékmagasságban! Kibújtunk a klubház nyújtotta takarásból, hogy ránézzünk a vízre és hát igencsak meglepődve tapasztaltuk, hogy bőven 25 csomó felett van az alapszél, és a pöffök pedig a 30 csomót is jócskán meghaladják. Nem az a tipikus tanuló szél, mondhatnánk, a hullámokról nem is beszélve. Ám nincs mit tenni, azért jöttünk, hogy vizesek legyünk, a mentés gyakorlására nincs jobb alkalom, mint a viharos Balaton, be kell menni a vízbe.
Így, a biztonságot szem előtt tartva, egy hajót leszerelve, kormány, svert és vitorlák nélkül felkészültünk a borulás és mentés gyakorlására. A fiatalok felöltöztek, majd Bakonyi Mester útmutatásai szerint elvitték a hajót az első bójához kikötni. Aztán ahogy illik, párosával, szabályszerűen felborították, majd visszaállították a bárkát. Érdekes látni és tapasztalni, micsoda élvezetet tud okozni egy hajó felborítása és visszaállítása, ha az a begyakorolt módszertan szerint, kontrolláltan történik. Természetesen a gyakorlatot követően a hajót kivettük a vízből, majd gyors öltözést és szárítkozást követően visszarobogtunk szeretett anyakikötőnkbe, a Hajógyári Kikötőbe, ahol már várt minket a fekete szerelmünk a Black Jack. Mi adhatna nagyobb örömet egy vitorlázónak, mint a kedvenc játékszerének az összeszerelése, bütykölése, szépítése. A nap végére mi is ezt tűztük ki célul, hogy a hajónkat összeszerelve ringjon a tavon, elvégezve rajta az apróbb beállításokat.

Vasárnap reggel kicsit kedvesebb idő fogadott minket, ám az előrejelzéseknek megfelelően ismét felerősödött a szél 30 csomó fölé, így nem maradt más, mint a parti halasztás mindenkinek, aki lebátorkodott a kikötőbe. Így tett a többi nagy katamarán csapat is, egymás mellett sorakozó nagyhajókon a csapattagok szerelték a járgányaikat. Segítő kézből is volt elég, lelkesedésből sem akadt hiány, így ráadásnak elővettük a téli álmukat alvó Katamarán Suli hajóit. Szépen felsorakoztattuk őket a jól megszokott helyükön. Szívderítő látvány, ahogy már most mosolyognak a tanulni vágyó rosszaságokra. Nem is kellett sokat várni az első nebulókra. Délutánra meg is érkeztek az első gyerekek, akik „épp csak arra jártak”, „benéztünk egy kicsit” mondatokkal, mosolygó arccal szaladgáltak a nekik már ismerős hajók körül, olykor még a Black Jack fedélzetére is felmerészkedve.

A nap végére, megpirult arcunkat törölgetve, a jóleső munka fáradtságával hagytuk el a kikötőt, remélve, hogy a jövő héten a szél kegyesebb lesz hozzánk és újdonsült játszótársainkkal, – a két impozáns Extreme 40 csapattal – ki tudunk hajózni egy jó edzésre.

A hétvégi kalandorok:
– Szigeti Maxim – Bowman
– Szigeti Stacey – Gross
– Litkey Balmaz – Traveller
– Dajka Miklós – Tartalék
– Dajka Botond – Katamarán Suli

További képek a galériánkban!

Szöveg: Boti
Fotó: Boti, Rozsda, Szigeti Stacey

2016-04-18
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2017
exibio webdesign