A 24. Budapest Boat Show keretei között mutatkozott be hazánk első utánpótlás korosztály részére alapított Katamarán Vitorlás Iskolája.
A 2014-es szezon egyik legeredményesebb katamarán versenyző egysége a Team Black Jack legénysége megalakította a Katamarán Suli oktató és táborozó bázisát, mely a 8-14 éves korosztály részére biztosít felejthetetlen élményt.
Megértvén a kor hívó szavát, a Team Black Jack először a Kékszalagra készült fel az SL-33-as carbon katamaránnal, majd az idei évadra már az utánpótlásról is gondoskodtak. Balatonfüreden a megújult Hajógyári Kikötőben ismertetik meg a jövő generációját ezzel a fantasztikus élménnyel. Ahogy az America’s Cup, a Kékszalag, illetve a nagyobb tókerülő versenyeken is tért hódítanak a többtestű vitorlások, úgy nem maradhatott el a vitorlázópalánták képzése sem. A több, mint 30 éves vitorlázó tapasztalattal és komoly sportszervezői erényekkel is bíró Nagy R Attila szakmai vezetésével már idén júniustól megkezdődhet a jövő reménységeinek képzése. Legyen az olimpiai vágyakkal bíró fiatal, vagy csak egy igazi sportos táborra epekedő kisdiák, a Katamarán Suliban biztosan valóra válnak legmerészebb álmai is.

Szöveg: Rozsda