F18 Országos Bajnokság 2014, Alsóörs

Team Black Jack > Hírek > F18 Országos Bajnokság 2014, Alsóörs

F18 Országos Bajnokság 2014, Alsóörs

A verseny 12 futamra volt kiírva. Az első nap halasztással indult, majd délutánra a dél keleti forgolódó szél szép lassan  befordult északira és Hegeda egyből rakta is a pályát. A szél elég trükkös volt, lúv rajt majd lee-be dőlő frissebb baloldal, később  befrissülő jobboldal. Bárki bárhonnan elkezdhetett rohanni a 3-4bf-os szélben, míg valaki az 1-2bf-otban próbált haladni. Kelót egyik futamban elfújta a szél vagy egy fél pályahosszal, szerencsénkre ez egyszer nekünk is összejött. Csütörtöki eredményeink 1,4,1.

Másnap sajna az első futam rajtját „technikai okok” (Andi reggeli céklaleve) miatt lekéstük, hiába haladtunk nem kis sebességgel a rajtvonal felé. Azért még 4 percen belül utána tudtunk menni a mezőnynek de sok esélyt már nem tartogatott a futam számunkra (7.). A genakkerünket viszont sikerült kiszakítani  40 cm hosszúságban az él mellett. (Egész nap azon izgultam mikor robban szét, szerencsére kibírta). Ezen a nem túl szerencsésen indult pénteki nap azonban végre kifújta magát az északi, bár a part alatt a kreutz bója közelében a szél ereje és iránya igen hektikussá vált (ez jót tett a shottoló izmoknak).  A további futamok jól mentek , bár sok csapat fürdött, nekünk nem volt gondunk és élveztük is a meneteket (1.1.1.1.).

A szombati nap egyre gyengülő északiban még négy futam volt. Az elsőt nyertük, majd a további feladat a szétnyíló mezőnyben a fogni az oldalakat és lehetőleg túl rossz futamot nem csinálni . A szél ismét a csütörtöki formáját mutatta így bármi előfordulhatott a pályán. Volt egy korai rajtunk de sikerült belőle feljönni a 2. helyre, egy leállós 3., majd egy 2.. Összességében a pontok alapján végül simán nyertünk, de azért izgalmas volt. Nagyon ügyesen vitorlázott a Kasuba-Jaffcsák páros, Keló-Majtényi is nagyokat villantott, de Bébu is nagyon jól tolta. Gyapi-Hami, és LovassZsotti-Müller párosoknak is voltak nagyon szép menetei. Hegeda ütemesen pörgette a futamokat, így szombatra meg is volt a 12.

Szöveg: Petheő Tamás
Fotó: Cserta Gábor

2014-06-26
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2017
exibio webdesign