Már csak hetek választanak el minket a Kékszalag rajtjától. 2015. Július 2-án, csütörtökön 9 órakor rajtol a hagyományos Kékszalag vitorlásverseny mezőnye a Balatonfüred előtti vízterületről, hogy teljesítse Európa legnépesebb, és leghosszabb tókerülő regattájának távját, légvonalban 155 kilométert. Korábban áttekintettük a többtestű csapatokat, most nézzük át az egytestű élmezőnyt.

Libera – Raffica / Király ZsoltRaffica A katamarán falka mögött 2014-ben 8. helyen végzett Kircsi és csapata, megdöntve a korábbi Nemere II. időrekordot. A 9 óra 56 perces idővel egytestűben nyert, és így már ő a kategória rekordidő birtokosa is. A Raffica az egyik legsikeresebb Libera, hiszen német és svájci tókerülőn éppen úgy tudott már nyerni, mint a Garda tavon. Sokan azt gondolják, hogy a liberák ideje lejárt, ám pont ők bizonyították be, hogy ha az a speciális körülmény adódik, melyben ők a leggyorsabbak, bizony képesek az összetett győzelemre is.

Principessa Libera – Principessa / Kaiser Kristóf Lássuk be, 2014 nem a Principessa éve volt. Bár tulajdonost cserélt a Hercegnő, de sajnos a legénység nem váltotta be a támogatói elvárásokat. Még a Kékszalagot sem sikerült befejezniük, mely rányomta a csapatra a bélyegét. 2015-re a Németh Péter vezette társaság megrázta magát, és ha nem is kommunikálják, de nagyon készülnek. Siófokra költöztek, kicserélték a teljes vitorlázatot, felújították a hajótestet, és Kaiser Kristóf kormányzásával csillogó szemű, tapasztalt legényeket szerződtettek a trapézokra. Sikerre éhesek, harapnak, ebből akár meglepetés is lehet.

Telebox Due Libera – Telebox Due / Andreas Mueller Régen jártak a Balatonon, de akkor dobogón álltak, épp a Principessa elől hódítva el a bronzérmet. A csapat lelkes, jönnének is, de a döntés tulajdonosi szinten születik meg, ami egészségi állapot függő. Tény, ha megérkeznek, ismét izgalmas Libera versengésnek lehetünk szemtanúi.

Libera – Gardazurra / Simó BélaGardazzurra Béci liberája igazi kaméleon, hol trapézzal, hol nélküle szórakoztatja a fedélzetén hajózókat. A korábban komoly hazai és nemzetközi sikereket maga mögött tudó hajó jelen állapotában csak gyengébb balatoni szelekben tud komoly sebességet elérni, az erősebb szeles menethez már fejlesztésekért kiált.

Lisa Lisa / Büki Gábor Keszthelyre költözött Litkey Farkas korábbi sokszoros Kékszalag győztes hajója. Már amikor születésekor kikerült a Patucelli műhelyből sem volt egy lassú bárka, ám időközben Farkas és a Flaar műhely tovább gyorsította a formás egytestűt. Nos, idén eladó sorba került, és a keszthelyi legények lecsaptak rá. Ezzel hozzásegítették Farkast a hajócseréhez, és persze Keszthelynek is lett egy zászlós hajója. A fedélzetére igazán vagány legénységet sikerült toborozni, így a „zalai kemény mag” elszántságában nem lesz hiány. Csak az a kérdés, hogy hova pozícionálják a friss szerzeményüket, hiszen mehet nyílt osztályban is a Liberák ellen, illetve hagyományos közegben is.

Sponsor Wanted /Ormándlaki ÁronSponzor_Wanted A vidám nevű, Raffica kötelékbe tartozó hajó 2015-ben 9. helyen végzett Roni kormányzásával. A Litkey környezetben nevelkedett, jelenleg Ausztrál vizeken hajózó kormányos ideje függvényében viheti idén a hajót. Felszereltsége jó, bőszeles sebessége kiemelkedő, gyengébb szelekben megrángathatja az elbizakodott ellenfelek bajuszát. Kérdés, idén kit találunk majd a kormánynál és a meghatározó posztokon.

Avatar Avatar / Soponyai Géza A Nautic hajók szülőatyja hajójával 2014-ben a 10. helyen futott be. Az Avatar alsó héja gyanúsan hasonló a Sponzor Wanted kialakításához, hiszen ő is Nautic 12 alapból építkezik, ám erősebb szelekre méretezték mind a merevítést, mind a tőkesúlyt. Ennek megfelelően igazán erősebb szelekben tud meglepetést okozni.

Spirit of Pleasure / Józsa MártonSpirit_of_Pleasure Marci Wild Joe csapatának első tengeri hajója sok élményt rejt. Anno Arcadom néven Soponyai Géza kormányzásával is harcolt már a Kékszalag elsőségért, de Diego színekben is versenyzett BYC legényekkel a fedélzeten. Ezt követően tengeri kaland jutott osztályrészül neki, mígnem a Wild Joe megérkeztével újra a Balatonra került. Némi pihenőt követően idén Kutics Krisztián kormányzásával vett részt a Tramontana-Sennebogen kupán, ahol sikerült az élmezőnybe férkőznie a friss szélben. Ezzel el is árultuk, hogy a tengeri átalakításnak köszönhetően a gyengébb szeles esélyei romlottak, ám az Avatarhoz hasonlóan erősebb szelekben figyelmet érdemel a hófehér bárka.

Az igazi klasszikusokSirocco és Lillafüred : Sirocco / Cittel Lajos, Lillafüred / dr. Gál András Levente és a Detre fivérek, Nemere II. Láng Róbert. Nos, ők azok, akik már azzal elismerést érdemelnek, hogy ezeket a klasszikus szépségeket, történelmi emlékek karbantartják, ápolják, gondoskodnak róluk. De a történetük itt nem érvéget. Amikor a liberák vonta kötél után Nemere II. matatnak, amikor a katamaránok egy szál árboccal vágatnak Kaposvár felé, amikor a víz fehér tajtékot vet az őrjöngő északi szél hatására, na akkor ezek a hajók újjászületnek. Méltósággal fekszenek rá a hullámokra, szelíd reffelés után töretlenül hasítanak a megadott cél fel. A kor, a tapasztalat, a vízvonal és az évek nem hazudnak.

Nem lenne teljes az egytestű esélyesek áttekintése a 70-es cirkálók megemlítése nélkül, hiszen ők is birtokolnak Kékszalagot és megannyi felhalmozott tapasztalatot. A gyenge szél nem az ő igazi terepük, de friss körülmények között számítani kell velük épp úgy, mint az Asso 99 flottával. Végül, de nem utolsó sorban említsük meg a családi túrahajónak beöltözött carbon jószágokat is. A Nau 370-es flotta egyre gyarapodik, egyre gyorsul, és ha az általa képviselt komfort fokozatot is figyelembe vesszük, rá kell jönnünk, ideális Kékszalag bárkák ők is.

Az áttekintésünk nem lehet teljes körű, de talán ad egy átfogó képet arról, kiket is keressünk a Kékszalag mezőnyének elején. Ám az igazi hősök mégis azok, akik az összetett győzelem esélye nélkül olykor két napot is a Balaton hullámain elidőzve teljesítik a távot. Nélkülük ma nem lenne a Kékszalag az ami – Európa legrangosabb tókerülő vitorlás versenye.

Szöveg: Rozsda