2014. szeptember 13.-án Almási Zsombor optimistes versenyzővel lehetőségem akadt arra, hogy az SL 33 katamaránnal versenyezzünk a Félsziget kerülőn, igaz csak versenyen kívül, de Mi akkor is teljesítettük a távot.
A nap legelején a szél nagyon jónak tűnt 10 csomókat tudott mérni Rozsda, de ez sajnos legyengült a rajtra. Amikor felléptünk a hajóra az első mozzanat természetesen Botondtól jött, a kezünkbe nyomott egy sisakot, hogy vegyük fel. Majd elindultunk a rajtvonal felé melyet motoros segítségével, vontázva tettünk meg, bár reggel még úgy tűnt, hogy szeles időnk lesz azonban ez elmúlt és gyengülést kellett észlelnünk. 10:30-kor ellőtték a rajtot, déli part felé nyitottunk, elég jó döntésnek bizonyult. A szél élénkült kicsit és még egy testen is tudta vinni a hajót Rozsda, nekünk ez külön élmény volt, hiszen még egyikünk sem ült kéttestű hajón. A csövön az összeszokott csapat eredményeképpen elég gyorsan át tudtunk jutni. Sajkodig is voltak még hasonló pillanatok, mint a csőig, de már kevesebb. A nyugati medencében lévő bójánál a forduló után genakerrel haladtunk tovább. A csövön átérve sajnos még inkább elfogyott a szél és itt jött a verseny hosszabbik része, néha jött egy-egy szél csíkocska, de jóval kevesebb volt, mint a verseny előző részeiben. A Hajógyári öbölből vezető út a célhoz már nem volt nagy távolság, és így a befutó mellett elhaladva összesen 3 óra 21 percet mentünk.
Az érzés számunkra elmondhatatlan volt. Nagyon tetszik a hajó. Teljesen más, mint egy kishajóval versenyezni. Az egész a többszemélyes csapatmunkáról szól. Egy szóval kifejezve FULLOS volt a lehetőség melyet kaptunk.

Szöveg: Böröcz Berta
Fotó: Szekeres László