Az eredeti elképzelésünk szerint ezen a hétvégén kedvenc edző partnerünkkel, az RSM DTM GC 32 csapatával terveztük az edzést, ám a korai napszúrásos állapot megakadályozta a szárnyaló legényeket az aktivitásban. Mi ettől függetlenül igazán remek hétvégét bonyolítottunk. Szombaton egy Fehér szalagot, míg vasárnap csövön áthaladó tréninget teljesítettünk a programban.
Szombat reggel a kezdetekben hol gyengébb, hol frissebb szélben hajóztunk, ennek megfelelően fock és code0 váltogatta egymást, ami persze reff ki, reff be gyakorlatokkal is párosult. Majd Siófok magasságában közel 20 csomós frissülés okozott némi bonyodalmat a code0 elpakolás a során, amivel értékes perceket vesztettünk a virtuális Fehér szalagunkon. Az ijedségre mindig jó gyógyír az uzsonna, melyet Kenese előtt fogyasztottunk el, majd újult erővel vágtattunk tovább.
Meleg Balaton, forró ám friss szél, remek hangulat – az igazi ajándék vitorlázás kellékei ezek. Nem titkolom, fantasztikus nap volt annak ellenére is, hogy a sebesség lázban egyszer alaposan az orra állítottuk a bárkát, egyszer pedig megreptettük. A Kenese – Siófok távot majd olyan sebességgel tettül meg cirkálva, mint a Siófok – Füred szakaszt bőszélben, közben folyamatosan útban volt a fülünk. Vigyorgás és sebesség az új mottó. A csapat nagyon jól harmonizálódik, kezd egy húron pendülni a hajóval, ami számomra kifejezetten örömteli jelenség.
Az ifjúság is feldobódhatott a Black Jack fedélzetén, mert a Fehér szalag kört követően a Black Jack elpakolása után előkerült a Katamarán Suli egyik oktató vitorlása, és a vetélkedés azon folytatódott estig. Öröm volt látni a lelkes fiatalokat a Balaton hullámain.
Vasárnap kissé kevesebb szél fújt, és a forróság is csökkent vélhetően az esti viharnak köszönhetően. A Hajógyári Kikötőből újfent nem akadt edzőtársunk, így magunkban teljesítettük a napi adagot. Füred – Balatonszárszó – Tihany volt az első etap, mely során a bőszeles és cirkáló szakaszban a manőverekkel tarkított csövön való áthaladást finomítottuk. Majd a keleti medencébe való visszaérkezéskor észleltük, hogy más többtestű tesó is aktívan töltötte a vasárnapot. A D35, a Ventilo 28 és a P50 is edzett, ami jó hatással volt ránk is. Így ráadásnak mentünk egy Alsóörs – Füred kört is, tetézve a napi manőver adagot. Jól esett, de talán a meleg miatt is, de kifáradt a csapat.
Ahogy szombaton, vasárnap is jutalom vacsi következett a Hajógyári Kikötő remek éttermében – azt gondolom, meg is dolgoztunk érte.

Szöveg: Rozsda
Fotó: Pénzes Botond