65. Centomiglia – egy újabb SAFRAM győzelemmel ért véget a Garda kaland

Team Black Jack > Hírek > 65. Centomiglia – egy újabb SAFRAM győzelemmel ért véget a Garda kaland

65. Centomiglia – egy újabb SAFRAM győzelemmel ért véget a Garda kaland

Első olvasatra szinte természetesnek tűnik, hogy az idei Kékszalag és a Gorla megnyerése után a svájci Ventilo 35 katamarán – a Team Black Jack közreműködésével – újabb sikereket zsebelhetett be. Ám ez a történet mindennek mondható, csak egyszerűnek nem.

A Black Jack „SL-33” és a Safram „Ventilo 35” katamarán nem csak méretben áll közel egymáshoz. Az év elejétől kezdődően közösen készültek a megmérettetésekre, mely a versenyeken túl már a baráti szintet súrolta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Kékszalagon Pénzes Attila segítette őket a navigálásban, a Gorlán pedig Pénzes Botond kezelte a genakkert. A két hajó a 65. Centomiglia tókerülő versenyt is közösen kívánta teljesíteni, de időközben sajnos a Black Jack ráérő legénysége három főre fogyatkozott. Így az a döntés született, hogy Botond és Rozsda a kísérő motorosból segíti a Safram csapatát, és ők pedig megpróbálnak „Pénzes tag” nélkül tókerülőt nyerni. Bizony majdnem elbukták, de nézzük csak szépen sorban az eseményeket.

A Gorla alatt kiderült, hogy a Safram bóján tud csak parkolni, és szüksége lesz komolyabb kísérő motorosra. Nem agyaltunk sokat, ha már az SL-33 nem lehet a helyszínen, a motorost felajánlottuk, és kivonszoltuk. Az út remek volt, a napfényes Itália három autópálya sávon dübörgő gazdaságát látva egyre szélesebb volt a mosoly a fejemen. A hangulatot csak fokozta, hogy a rádióból a ’70-es évek Italo Disco válogatása szólt egy aktív trieszti adónak köszönhetően. A Garda tóhoz közeledve egyre nőtt a szembe jövő autók átlagértéke. Egy darabig számoltam a kiemelkedő márkákat, majd rájöttem, itt ez a természetes. Ja, és el ne feledjem, valahogy mind tiszták voltak, és csillogtak-villogtak.

A megbeszélt időpontra a főtéren volt a szállítmány, ahol öt perc alatt – igen nem tévedés – megvalósult a ledaruzás, az útifuti elrejtés, és a kijelölt helyre való parkolás. (Ez utóbbinak később még lesz szerepe). Mire ezzel elkészültünk, a Kékszalagon elkezdődött „négy tó” konferencia második állomása is véget ért – kijelenthetjük, komoly hazai sportdiplomácia sikerrel, de erről majd más alkalommal részletesebben beszámolunk.

Szombaton reggel 8.30-kor Bogliaco városkából rajtolt a Centomiglia népi mezőnye, és 9.00-kor a rohanógépek falkája. Hazai érdekeltség ez utóbbiban volt csak a Raffica révén, de egyéb kapcsolódást azért azonnal észlelhettünk, ha máskor nem, a rajtot követő percekben. Értékes négy perc vitorlázást követően a Kékszalagon is részt vett Eagle 20 hagyta el a kormányosát, majd a vizet maga alól. A nagy esésnek több szemtanúja akadt, mint segítője. Nem volt mit tenni, egy időre magára hagytuk a Safram legénységét és magunk mentettük ki a könyökén sérült legényt és a természetellenes módon fejjel lefelé ringatózó bárkáját. Ám ekkor újabb ismerős kényszerült kiállásra. A 2010-ben Kékszalagot nyert Naturaqua Ventilo 28 katamarán nagyvitorlája adta meg magát az elemeknek. Szerencsére neki volt saját kísérő motorosa.

És akkor most vessünk egy pillantást a körülményekre. Közel 130 hajó nevezett a versenyre, melynek majd 30%-a ki sem ment a rajtvonalra. Az északi szél 20 csomó felett fújt, komoly hullámokkal, és további erősödéseket jósoltak a nap folyamára. A 28 láb és a feletti osztályban, – ahogy az egész versenyen – csak lézengtek a résztvevők. Lassan több az egyéni érdekeket szolgáló kategória, mint maga az indulók száma – persze ez kicsit túlzás, de tény, ez a kiszámíthatatlanság is szerepet játszik abban, hogy lassan a kutyát se érdekli ez az amúgy remek verseny.

A Safram volt a többtestű fő esélyes, de akadt itt két olasz és egy svéd M32 katamarán is, illetve a korán kiesett Ventilo 28. Igen, ez öt hajó! A Torbole település előtti első jelet a Safram cirkálva, ám de reffelve vette elsőnek, annak ellenére, hogy a mezőny 30 perces előnnyel rajtolt. Nyakán két M32-es katamarán lihegett, akik a Campione felé tartó szakaszban komoly leckét kaptak bőszeles vitorlázásból, no meg hozzá tisztes távolságot is. Campione – Navene között a kiírás szerint két büntető kört kell mennie a leggyorsabb csapatnak, így tett a Safram is. Mert ugye az olaszok úgy írták ki a regattát, hogy minden kategória más-más pályát megy – na, erre varjatok gombot. Na jó, ezt még is el lehet fogadni, de azt a helyzetet már nehezen, hogy az élen haladó Safram, és a második helyen haladó svéd M32 két büntető kört megy, míg a harmadik és negyedik helyen vitorlázó két olasz M32 katamarán csak egy büntető kört teljesít majd vágat le Bogliaco elé, a kapuhoz. A Black Jack kísérő motorosban mellettünk tartózkodó Safram kommunikációért felelős leányzó arcára kiült a rémület és az értetlenség. Megsajnáltuk és a telefon után nyúltunk, hogy képbe kerüljünk mi is történik. A rajt előtti este a rendezők az utolsó pillanatban csökkentették a kategória részére a büntető körök számát egyre. Indok nincs, szél van, a két olasz pedig vezet.

Nem volt mit tenni, mi tudtuk ezt, a Safram fedélzetén a fiúk nem, így tolták tovább a bárkát ezerrel. Sebesen végeztek a büntető körökkel, majd bőszeleztek tovább a Bogliaco előtti kapuhoz – azaz annak helyéhez, mert az egyik jel eltűnt. Ezt mi is úgy vettük észre, hogy közelebb mentünk az egyik motoroshoz, aki közölte, ő lett az elveszett jel helyett a pótlás, és hevesen mutogatott egy A/4-es méretű zászlóra. A helyzet meg van? – majd két méteres hullámok, laza közel 25 csomós szél, olykor eső, és vedd észre ezt a zsebkendőt. Nekünk a motorosból alig ment, a mezőnynek semennyire. Akiket mi láttunk, praktikusan a part és a még meglévő jel között haladtak át, vagy tucatnyian – persze szabálytalanul. Ez ám a rendezés! A Safram szerencsére éberen közeledett és a „kapu” között haladt tova, de alaposan lemaradva a két jól informált helyi M32 után. Már az előzó helyzet is borzolta a kedélyeket, ám ez betette a kaput. A Safram csini kommunikációs hölgye kikérte magát a partra és a tettek mezejére lépett. Mi pedig tettük a dolgunkat, és a Safram legényekkel Desenzano felé vettük az irányt.

A lefelé vezető úton a Ventilo 35 genakkerének első éle is kezdte megadni magát az elemeknek, így a nagyvitorlát követően ezt is reffelve használták a srácok. Azt gondoltuk, innen sima utunk lesz, de nem így lett. A rendező telefonja szakította félbe a Black Jack motoros ugratási tanfolyamot – nevezetesen mondjuk meg neki, hova lett a Raffica, ugyanis nem érkezett meg a Bogliaco kapuhoz a többi liberával. Elég zavartan néztem Botira – ő pedig a telefonjára. Kircsi kedvese – Erika – jó szokás szerint a közösségi oldalon közvetítette a versenyt, ahonnan mi is értesülhettünk, hogy ismét a közönségnek vitorláznak, most épp kormány nélkül. Ezt az infót szomorúan, de megadtuk a rendezőknek is, jelezve, hogy rendben vannak a legények. Desenzano a tó déli vége, ennek megfelelőn itt a nap is kisütött, és pazar fények kíséretében kezdtük meg a befutóra való cirkálást a Safram társaságában. Ekkor már csak egy libera volt talpon, mert a Raffica után a Grifo is kiállni kényszerült. Szegények elhagyták a bulba felét, a tőkesúly kimozogta magát a hajótestből, és félő volt, hogy a maradék is elveszik, majd jól fejre is állnak. Győzött a józan ész – és az elemek.

Bogliaco 15.30-kor kapta vissza a Safram legénységét, ekkor haladtak át büszkén mosolyogva a célvonalon. Az öröm vegyes volt, hiszen a haza úton láttak maguk előtt M32-es egységet, de nem nagyon értették. Egy alapos esti óvás azonban helyre tette a dolgokat és végül a Safram jól megérdemelten álhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Sajnos nekünk, ahogy a rajt környékére, a befutóra is maradt tenni való. Az egy dolog, hogy nincs egy rendező hajó sem a jelnél, de hogy a mentésekre sem reagálnak időben, az több mit elszomorító. Főleg nekünk, hiszen most a Raffica közeledett egy szál motorossal megtámogatva, kormányképtelen üzemmódban. 25 csomós szélben, erős hullámzásban így bizti nem lehet bejutni a kikötőbe. Egyeztetve Kircsivel naná, hogy segítettünk, és elkapva a libera fenekét irányítottuk, amit lehetett. A két motoros által közrefogva békésebben haladt az amúgy igen vidám balatoni banda. A kikötőben már többen is beszálltak a megmentésébe, és megható tapsvihar közepette kötöttünk ki.

Gondolhatnánk, hogy itt a történet vége – de nem. A rendezők a Black Jack motorost beterelték a szerintük biztonságos, kötelezően elfoglalandó helyre. Majd egy szélforduló, brutál erősödés és zuhi után Kircsi segítségével kimentettük a lezúzott motoros bárkát – ennyit az olasz körültekintésről.

Talán már érthető, miért is nem volt ez senkinek egy szimpla menet. És tán már az is világos, hogy a „négy tó projekt” iránymutatásai úgy kellenek az olaszoknak, mint egy falat kenyér.

Ám minden jó, ha a vége jó. Luca, a Black Jack katamarán női legénysége nem csak a vízen várta pezsgővel és virágcsokorral a győzteseket, de a dobogón is. Persze csattogtak is a pasi puszik, jó is ez befejezésnek.

Szöveg: Rozsda
Foto: Roberto Veronesi

Részletes eredmények ide kattintva elérhetők, további képek pedig a galériában.

 

2015-09-07
vissza
Minden jog fenntartva. © 2013 - 2017
exibio webdesign